Janó, a legjobb barátom, egy nem sokkal ezelőtti éjszakán elkezdett félrebeszélni, mint ahogyan nem is olyan régen / lázálmomban én is félrebeszéltem, emlékszem, utána még sokáig röhögtünk rajta anyával. Időnként most is elnevettem magam befelé, s olykor kifelé is, amint Janóval beszélgettem, és egészen biztos, hogy a sírás sem marad el, ha e kétféle érzelmi megnyilvánulás küszöbe egy szinten van, és ez utóbbiét nem tolják aránytalanul fel a mindenféle hatások, gátlások meg tudomisénmik. Legalábbis az én esetemben.
Először Gyulabácsit ismertem meg, levest kért a pultnál, és valahogy kiderült, hogy Szlovákiából jött, meg is örültem nagyon, hogy végre hasznosíthatom a Pozsonyban, Julitól szerzett, néhány alapvető kifejezésre korlátozódó, ilyenkor mégis hatalmas gazdagságnak bizonyuló nyelvismeretemet, mondtam is neki, hogy Dobrý večer!, aztán mikor egy immár univerzális nyelven közöltem vele, hogy honnan jövök, ő nem teljes meggyőződéssel, de mintegy bizakodva mondta (egészen, mint István, a pesti csavargó az első menedékhelyes estémen), hogy akkor tudsz egy kicsit magyarul, tudok, persze, magyar vagyok, talán ön is az?
Gyulabácsi a leves mellé mindig Fantát iszik, nem gondolom, hogy nélküle csődbe menne a Fanta-gyár, ha ilyet mondanék, tudjátok, hogy csak ártatlan szellemeskedés, esetleg szóljatok is rám, de Gyulabácsi tényleg mindig Fantát iszik a leves mellé, még ha a leves el is marad. Fantát adjak, Gyulabácsi? Az biztos, hogy úgy van - válaszolja, s közben bólogat hozzá, valamiért mindig ezzel a kifejezéssel, vagy ennek valamilyen variációjával fejezi ki egyetértését. Fizetni úgy fizet, hogy kivesz a zsebéből egy marék aprót, a pultra teszi, de csak óvatosan, hogy ne guruljanak szét, majd megkér, hogy válogassak ki belőlük néhányat, amik hitelesen képviselik a Fanta ellenértékét. Valahogy az érmék közé keveredett egy 1985-ös egy pennys a királynő képmásával, mondom Gyulabácsinak, hogy mi az, mire ő, hogy nem baj, tedd el, hozzon neked szerencsét.
Első találkozásunkat követő napon már ketten jöttek, én pont a bejáratnál dolgoztam, váltottam néhány jóféle szót Gyulabácsival, Janó meg, aki mögötte állt, és aznap jelent meg először, kicsit türelmetlenül ránk szólt, hogy menjetek má', de ami igazából meghatározta a nem túl erőteljes felszólítás hangsúlyát, az az a csodálkozás-szerűség volt, ami abból fakadt, hogy magyarul kellett ránk szólnia, ez mintha őt is váratlanul érte volna, ráadásul azt tapasztalta, hogy értjük, amit beszél (mármint hogy én is, mert Gyulabácsival már ismerték egymást), és ha nem is álltunk rögtön tovább, de valamiképpen - tekintettel, mozdulattal - lereagáltuk a kérését.
Aznap este, vagy kicsit később, éjszaka, amikor már minimálisra csökkent a forgalom, és nem kellett folyamatosan ott állnom a bejáratnál, már hármasban beszélgettünk egy-egy citromos tea mellett, ez Janónak a kedvence, speciell neki készítettem, hálás is volt érte nagyon. Originált tea - mondta, az enyémhez hasonló, csak a 'h'-hoz meg 'l'-hez méginkább húzó 'r' hanggal, meg persze én is originált csávó vagyok, és általában minden az, ami elnyeri Janó tetszését. Hosszú haj, bozontos szakáll, arca, testtartása igencsak megviselt, életkora ránézésre behatárolhatatlan, engem legalábbis némileg meglepett, amikor azt mondta, hogy huszonnyolc éves. Pestről jött el néhány éve, az ottani időkből legszívesebben a lovaira emlékszik, lovász voltam, mondja, jártunk a lovakkal versenyezni, ott voltunk Athénban, Zágrábban, egyszóval mindenütt. Aztán mesélt az esküvőjéről, igazi lakodalom volt, három napig tartott a mulatság, ahogy oláh cigányokhoz illik, mert én oláh cigány vagyok, és ezt alátámasztandó, meg talán, hogy kicsit felidézze az esküvő hangulatát, belefog egy cigány dalba, aztán a gyerekeiről mesél, a kisfiáról meg a kislányáról, és egyszercsak elszorul a torka, sírni kezd, szakadozott hangon mondja, hogy volt még egy kisfia, aki néhány hónaposan meghalt.
Mindezt, meg még sokminden mást nyilván nem kizárólag az első beszélgetésünkkor tudtam meg, hiszen volt még számos további, arról az éjszakáról pedig, amelyik az eddigi utolsó találkozásunk volt, és amelyen Janó váratlanul elkezdett félrebeszélni, kicsit később írok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése