Szeptember 29, szerda, első nap

Kolozsvár – Fugyivásárhely, kb. 8–19, 147,70 km, átlagsebesség 18,68

Reggel még kevés pakolás, 7 körül reggeli a családdal, indlulás otthonról kevéssel 8 után, ez egy kicsit érzékenyen érintett mindannyiunkat, édesanyámat látványosan, de én is éreztem, hogy fojtogat valami, amikor azt mondtam (főleg apának), hogy remélem, mire visszajövök, jobb ember leszek. Zsófiék felé abban reménykedtem, hogy valamelyik sarkon találok egy virágárust, és megveszem az összes virágot, de ez a momentum egyelőre elmaradt, talán kicsit később, úgy fél év múlva. Ölelkezés, búcsúzkodás Zsófiéknál a tömbház előtt (mindenféle érzések, amikről most inkább nem), aztán Rolex felé menet a Monostoron kihajol egy kocsiból Győrffy Zsolt, integet, s kiabálja, hogy szevassz csávó, jó utat! Rolextől kaptam néhány foltot a kerékre meg olyan műanyag szorítót, vagy mi az, egyébként csomó mindent kaptam még Rolextől, windstoppert, buffot, tanácsokat, meg még régebb, néhány évvel ezelőtt rajta keresztül egy olyan felismerés-félét, hogy a biciklisek szabad emberek, ez persze egy hosszabb történet. 

Az indulás előtt apa megkérdezte, hogy hol lesz a point of no return. Hát, itt a point of no return, amint látszik, már mögöttem (egyébként Fenesen), ezért is zokogok ilyen látványosan. Köszi, Rolex, a fotót!

Elindultunk, azt mondta, Fenesig még vágja nekem a szelet (nem, nem a „csapja a szelet” kifejezés parafrázisa ez, egyszerűen arról van szó, hogy ő megy elöl, én meg közvetlenül a nyomában, és így nem kell széttoljam magam előtt a szelet, mert azt ő megteszi helyettem), aztán Fenesen megálltunk, kevéssel mögöttünk állt meg a busz, amelyik Berke Annát is vitte a Blythswoodhoz, szia, Anna, aztán még egy utolsó fotosúting egy visszafordulni tilos tábla előtt, illetve után, az jelentette a point of no return-t, szevassz Rolex, majd megyek utánad, mondja, s ha nehéz már tekerni, szóljál, s előremegyek húzni (ez ugyanaz a biciklizős jelenség), s elmentem.

Az első megállók egyike egy noname benzinkút volt, amit üzletestől mindenestől egy darab lány intézett, itt pisilés (ami olyan pántos biciklis nadrágban elég komplikált, gyakorlatilag félmeztelenre kell vetkőzni), falatozás, manele, és egy kevés road-fíling, ahogy az üvegen keresztül kinéztem a csomagokkal megrakott biciklire. Közben elmentem egy Nihil sine Deo feliratú szobor mellett, jó lett volna lefotózni. A Királyhágóra kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, nem annyira távoli emlékeim szerint autóval is elég hosszú, aztán eljött, én pedig már egészen az elején éreztem, hogy valami tiltakozik a lábamban, és ha tovább erőltetem, az öngyilkosság, na jó, ez erős kifejezés, de mindenképpen hiba lett volna, körülbelül semmi esélyem nem volt a sokkilós táskával a csomagtartón. Szóval abban a hitben, hogy egyszer felérkezem, 5 km/h-ás átlagsebességgel, dicstelenül, de nem egészen, taszigáltam-toligáltam a biciklit felfelé, néha integettek egy biztatót a kocsikból, ilyenkor rögtön 5,5-re ugrott a sebesség, 40 perc alatt másztam meg, és onnattól hiba nem volt. 

Az úton még két dolog történt, az egyiket nem értem: egyszercsak valami ott homálylik közvetlenül a szemem előtt, mikor már eléggé zavar, leveszem a szemüvegem, s hát egy kis pók békésen szövögeti a hálóját a lencse mögött, tehát a szemem felőli oldalán. Némileg meglepett, hogy hogy került oda. A másik dolog, hogy, noha már jóval túl voltam a point of no return-on, majdnem elindultam hátrafele. Egy velem szembe jövő kamion előzött valamit, ami lehet, hogy ugyancsak egy kamion volt, tehát előzési sebességgel (ami nem alacsony, hanem magas) kb. közvetlenül mellettem húzott el az ellenkező irányba. Na ez volt az a pont, amikor ha nem koncentrálok nagyon, elindulok hátrafele a széllökéstől vagy mi az. Egyébként a menetirányban elhúzó kamionokkal nem nagyon volt gond, ha szemből nem jön semmi, eléggé kikerülnek, ha viszont kénytelenek hozzám közel, szintemintegy a magam érintésével elhaladni, akkor az elején kicsit megtol,  – ami leginkább akkor kellemetlen, ha az útpadka nagyon szűk (mint Magyarországon sok helyen), és lekerülök róla arra a kavicsos, ronda felületre – aztán meg kicsit meghúz, ami jó. Visky Istvánéknál, a fugyivásárhelyi parókián nagyszerű estét töltöttem, fejedelmi vacsora, egy holland vendég, nagyon vagány, értelmes gyerekek, vendégszeretet maximumon, köszönet érte! Vacsora után Beethovent meg Simon and Garfunkelt hallgattunk.