Ágnes asszony a csempét

A Schlafhaus vidámszínű bejárata.

Az önkéntesek, munkatársak számára a reggelek legproblematikusabb pontja nem a felkelés, mert az nincs, minthogy az éjszakai műszak az a reggeli műszak is egyben, így ilyen helyzetben az éppen szolgálatos munkatárs egész éjszaka fenn vann. Hanem. A legproblematikusabb pont a vendégek költése a Schlafhausban fél hétkor, illetve az átvitelük az étkezdébe, aminek hétig maradéktalanul meg kéne történnie.

Magával a költéssel nincs is gond, egyszerűen felkapcsoljuk a villanyokat (ezt az egész műveletet rendszerint egy ember végzi, úgyhogy most inkább egyes szám első személyben folytatom, és ilymódon észrevétlenül át is csusszanok az általánosból a partikulárisba, egy nem sokkal ezelőtti "problematikus pont" leírásába), nem kiabálva, de kellő hangerővel, kedvesen beszólok minden szobába, hogy "(Guten) Morgen!", amikor néhányan már elkészültek, és várnak az ajtónál, hogy átmehessenek, akkor jön egy másik munkatárs és átviszi őket az étkezdébe, én addig tovább költögetem az embereket, egyeseket hat harminctól hat ötvenötig ötpercenként meg kell kicsit rázni, hogy mostmár tényleg keljenek, ha ismét elkészült tíz-tizenöt ember, ismét jön a futár és így tovább.

Schlafhaus, folyosó. Balra szobák, jobbra mosdók, raktár, orvosi szoba, dohányzó, szék. 

Fél hét után már nem nagyon zuhanyozhatnak, mert az - tekintetbe véve a létszámot - időigényes lenne, gyakran mégis belülről bezárt ajtóval találom szembe magam, ha arra járok, hogy megnézzem, elkészült-e már mindenki, és általában minden rendben van-e.

Így történt ez azon a nem sokkal ezelőtti reggelen is, kopogok finoman, majd egyre erőteljesebben, olykor kiszól egy hang, hogy vette az üzenetet, rögtön kész, ezt viszont tett nem követi, már negyed nyolc van, amikor kiadom az ultimátumot, hogy egy perc múlva benyitok (a zár eredeti elgondolása szerint ez még feszítővassal is nehezen megoldható, kis átalakítással meg minimális leleményességgel viszont simán elfordítható, és a következőkben leírt szituáció csak egyike azoknak, amelyek esetén erre bizony szükség lehet). Letelik a perc, nyitom az ajtót, félig a falnak támaszkodott, félig guggoló pozícióból emeli lassan, de nem a kimértség vagy nyugalom miatt, sokkal inkább egy beteges, erőlködő lassúsággal az igencsak homályos tekintetét rám egy lengyel vendég, aztán további erőfeszítéseket téve az egyébként egyszerű mozdulatok koordinálásáért, lassan, szakadozottan körbenéz, balkezével egy megbontott fantás üveghez nyúl, beleiszik, mintha húsz percen keresztül azt kortyolgatta volna, és csak az imént tette le, majd mintegy számba veszi a körülötte heverő injekciós tűt, kis nejlonzacskó-darabkákat, egyéb apróságot, végigmutat rajtuk a szabad kezével, majd ismét rámnéz, és csak annyit mond, hogy "szemét, ez mind szemét". Aztán ismét letekint, megakad a szeme a közvetlenül előtte pirosló féltenyérnyi vérfolton, rámutat, a látványon megütközve mondja, hogy "vér", mint aki maga sem érti, hogy hogy kerülhetett oda az a borzasztó valami, megfogja az egyik földön heverő papírzsebkendőt, és igyekvő, de mégis lassú, körkörös mozdulatokkal elkezdi megtisztítani a zuhanyzó csempéjét saját vérétől. Kicsit déja vu-szerű érzés, vagy inkább déja lu, mintha már olvastam volna, de ha nem is, egészen biztos, hogy ott van valahol, abban a hatalmas, ismeretlen világirodalomban benne ez a jelenet. Eszembe jut az Ágnes asszony, igen, az is hasonló, de azt hiszem, van közelebbi is.

Ez már az étkezde, balra a pult sarka, vele szemben sörpadok. És ami nem látszik, de ugyanitt, jobbra-balra: konyha, iroda, orvosi szoba, dohányzó, raktár.

Aztán a "szemetet" szépen együtt beletettük a szemetesbe, közben még percekig matatott a kis zacskódarabkákkal, egy részüket letépni igyekezett, a másikat meg eltette, körülményes volt maga a felemelkedés is, meg az elindulás, valahogy átértünk a Schlafhausból a hajléktalanszálló főépületébe, ahol már túl voltak a rövid áhitaton, s javában zajlott a reggeli, az ajtónál álló munkatárs egy külön ezt a célt szolgáló lapra felírta a nevét (mellette személyleírás), ami egyúttal azt is jelentette, hogy a szabályzat értelmében - melyet olykor egyszerűen nem érek fel ésszel, és emiatt már kisebb feszültség is kialakult köztem és egy vezető között, ez esetben azonban egyet kell értenem vele - el van tiltva bizonyos időre, jelen esetben nem tudom, pontosan mennyire, de könnyebb kihágásokért ez egy éjszaka szokott lenni, súlyosabbakért egy hét, hónap, vagy akár az egész szezon. Egyébként ha valaki valamiért (agresszív viselkedés, alkohol, drog bevitele, cigizés a nem megfelelő helyen, stb) úgynevezett Hausverbotot kap, az még éjszakázhat Berlin más hajléktalanszállóin, sőt a címet is megkapja, s ha jól tudom, még az is megtörtént (de többet már nem fog), hogy a Stadtmission kisbuszával szállították át az illető vendéget.