Nem értesz te semmit

Kevéssel már elmúlt fél egy, készülődtem hazafelé, amikor szólt az egyik vezető, hogy az ajtón kívül, a lépcső tetején van egy tolószékes férfi, be szeretne jönni, segítsünk neki. Engem és Vitalit kért meg rá, ő egy velem kábé egykorú munkatárs, határozott, korrekt, jó ember, ezt egyébként, hogy jó ember, olykor a vendégek is megállapítják egy-egy rövid beszélgetés, vagy egyszerűen csak egy üdvözlő kézfogás után, "du bist gut Mensch", mondják (ha német az illető, akkor is így, csak helyesen), és furcsamód nekik valahogy elhiszi az ember, vagy legalábbis hajlik rá.

Vitali már gyerekkora óta Németországban él, egyébként orosz. Gondoltuk, hogy ki vár fenn, visszatérő vendég, barátságos fiatalember, kimentünk, nem ő volt. Ismeretlen arc, először van itt. Van úgy, hogy valaki már régóta így él, csak eddig az utcán, vagy más szállókban töltötte az éjszakát, és azért új, van viszont úgy is, és ez eléggé megdöbbentő tud lenni, hogy valaki éppen aznap vesztette el a lakását, amikor nálunk megjelenik, és hát ezért új. Az ismeretlen arc, akiről beszélek, úgy értettem, hogy az előbbi kategóriába tartozik, kemény vágású, úgy 45-50 körüli, és nem tűnik annyira barátságosnak. Köszönünk neki, Vitali megkérdezi, hogy hogy tudnánk segíteni, fel tud-e állni, hogy ránk támaszkodva lelépegessen, vagy próbáljuk meg székestől levinni, erre a kérdésre valamiért - látszólag minden ok nélkül - ideges lesz, jobb lábára mutat, hogy nem látjuk, hogy sínekben van?!, persze, hogy nem tud felállni, de akkor hogy csináljuk, vajon elbírjuk-e, a lépcsők kicsit csúszósak, gondolkozunk, kérdezzük, ő egyre idegesebben magyaráz, hogy valamikor boxoló volt, és most itt ül a székben, tönkremenve, s mintha méltóságát próbálná kicsit helyretenni, hozzáteszi, hogy van egy lánya is, Vitali mondja, hogy "értem, mi csak segíteni akarunk, hogy lejusson a lépcsőn", de bármit mond, a férfi leidiótázza, s szinte kiabál már, hogy "nem értesz te semmit! ezt a lábat jövőhéten levágják, mit értesz te?! semmit!", ekkor már Vitali is kezd kijönni a sodrából, de azért még igyekszik higgadtan helyesbíteni, hogy "ez nem éppen így van", én a történteknek csendes résztvevője voltam (részben nyilván a nyelvtudás hiánya miatt), és továbbra sem szólaltam meg, de valami megszólalt bennem, és némileg engem is meglepett, hogy ez a valami a férfinek adott igazat : "nem értesz te semmit", és én sem, persze.

Vitali felajánlja, hogy ha baj van az ő személyével, hívhat valaki mást segíteni, a férfi beleegyezik, s amíg így magunkra maradunk, húz még egy utolsót az üvegből, majd megpróbál lassan lábra állni, de valami megakasztja, akkor látom, hogy egy átlátszó műanyagcsővel a szék támlájára akasztott hátizsákhoz van kötve, s a csövön keresztül kis szakaszokban pirosas folyadék mozog. Megkér, hogy akasszam le a táskát, leakasztom, jobb kezemben viszem utána, a ballal jobbfelét támasztom (bal kezénél korlát), s így lassan, óvatosan elindulunk lefelé. Már majdnem lent vagyunk az ajtó előtt, amikor bentről érkezik a segítség, bent széket tolnak oda, hogy leüljön, állni alig tud, de mégis visszautasítja, a kérdésekre adott válaszaiban továbbra is ott van a "nem értetek ti semmit!" attitűd, és a táskára mutatva még hozzáteszi: "Ha ez nincs velem, ma este meghalok. Egyszerűen meghalok."
Csak állunk ott és nem értünk mi semmit.