A helyetekben számomra kérdés lenne, hogy hogy indul egy beszélgetés a vendégekkel, talán én is éppen ezen gondolkoztam az első este, hogy például hogy kéne megszólítani őket, vagyis őt, mert ugye nem egy kollektív megszólításról van szó, hanem oda kell menni egyikükhöz, és persze hogy melyikhez, ez is eldöntendő, szóval ilyenek foroghattak a fejemben, amikor jön a kérdés egészen közelről, a kérdéshez ember is tartozik, ahhoz pedig egy szempár, melynek irányultságából egyértelművé válik, hogy a kérdés hozzám szól: woher bist du? (eszembe jut a prágai jelenet, a kérdés ugyanez volt: where are you from?). Transilvanien, mondom, akkor tudsz kicsit magyarul (ezt már ő is magyarul mondja), tudok jól, felelem nem éppen megalapozatlan magabiztossággal, és akkorra már el is felejtettem, hogy min gondolkoztam az imént.
István 40 körüli borostás fiatalember, 11 éve van itt, egyébként pesti, és már meséli is, hogy hogy történt (a magyarázatot néhány sörtől átitatott mozdulatok kísérik, ez persze az arcán is látszik, meg a tempót sem fogja túl pörgősre, hogy így mondjam, de a történetnek pont ilyen kell), úgy történt, hogy a katonaságban kicsit eltévesztettem a célt... belelőttem a főparancsnok térdébe... aztán (és mosolyog hozzá, mint aki átverte a rendszert) már nem kellett a katonaságot végigcsinálnom... kaptam érte két évet, utána, mer' idefigyelj, Zsolti: (kellő tagoltsággal) magyar ember szolgaföldben nem nyughatik, és mer' Magyarország szolgaföld, elmentem onnan. Egyébként előző években már találkozott Erikával, most, hogy ő is lejött a hajléktalanszállóba kicsit körülnézni, lett egy rövid, vidám viszontlátás-jelenet, aztán István tovább mesél, hogy tulajdonképpen van egy lakása Koppenhágában, de Zsolti, ezt itt senkinek se mondjátok, hogy nekem lakásom van, meg van egy szép barátnőm is, Ingrid, dehát akkor hol a gond, István, hát, tudod, én túlságosan szeretek csavarogni, ő meg nem. Dán mentalitás - teszi hozzá, egyfajta megértő lemondással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése