Berlin legszebb nője

a Neues Muzeumban vár, egy külön a számára fenntartott teremben. Nincsen teste, arról a néhány óráról, amíg volt neki, itt olvashattok, az ötödik bekezdéstől. Egyébként lenyűgöző, Erika ebben a múzeumban dolgozik, így volt alkalmam erről személyesen is meggyőződni.

Az első Berlinben elkövetett fotó.

Este a Collegium Hungaricum nevű magyar központban néztünk meg egy könyvbemutatót, németül zajlott, de szerencsére képek is voltak, Dél-erdélyi szász városokról szólt a dolog, úgy vettem észre, eléggé wikipédiás szinten. A bemutatót követő fogadásért viszont kétszer is végigültem volna, pompás volt. Nem csoda hát, hogy víg voltam, és jóllakott (bár ha jobban meggondolom, ez utóbbi érzéssel csak ittlétem negyedik hete körül kezdtem el újra ismerkedni, ez szorosan összefügg a lipcsei feljegyzésekben megfogalmazott egyik megfigyelésemmel), amikor azonban kiléptem az ajtón, kénytelen voltam egy pillanatra minderről megfeledkezni, ugyanis ott állt a biciklim (ahol hagytam, eddig rendben) félig átfűrészelt biciklizárral. Ez már nincs rendben, úgy találtam. Aztán persze eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy csak félmunkát végeztek rajta a híres berlini biciklizárfűrészelők, és ennek az örömnek valahogy sikerült maga alá gyűrnie előbbi megdöbbenésemet, de persze az a gondolat is rögtön gyökeret vert bennem, hogy mihamarabb szerezni egy öreg, kopott kerékpárt.

A második.

Időközben újabb fotók kerültek nyilvánosságra, nézegessétek őket szeretettel, de leginkább a prágaiakat!