Jihlava – Prága, kb. 7:30–17, kb. 140 km, átlagsebesség kb. 17
Angéla és Zdeno a kaja, szállás, vendégszeretet mellett kicsit pénzügyileg is megszponzorizáltak, nagy köszönet mindenért. Reggel hidegben meg sűrűsűrű ködben tekertem (sűrűt láttam már korábban is, de ilyet még soha), közben valaminek a dallamára (létező szám, csak nem tudom, hogy hívják) énekeltem, hogy „szállj fel köd, múlj el hegy”, meg emlegettem is nagy szorgalommal, hogy „múljon el tőlem ez a hegy”, mert bizony a cseh táj szép, mint egy grafikon, mint egy dinamikusan fejlődő és dinamikusan hanyatló és percig sem stagnáló cég költségvetésének vagy milyének a grafikonja, olyan. Node alapvetően jó élmény volt, a felemelő ereszkedésekért meg kellett dolgozni, mint a galambodi domboldalon a szánkóval, de megérte, sok mászás, sok ereszkedés, és mindannyiszor élmény volt. Kb. 40 kilométerenként álltam meg, talán, mert húzott a város nagyon. Meg húztak a találkozások, azok mindig húznak. Egy helyen kicsit eltértem az autópálya felé, szidtam érte a cseh kitáblázás-rendszert vagy mit, de aztán kérdezősködések folytán sikerült egyenesbe jönni, az idő gyönyörű volt, s egyszercsak megérkezés.
 | |
| A fényképezőgép beépített ködszűrője miatt talán nem igazán érzékelhető a köd súlya, sűrűsége, de bizony súlyos, sűrű volt. |
Mivel Brünn kiesett az útvonalból, a tervezettnél egy nappal korábban érkeztem meg, Kristýnával az óváros főterén találkoztam, turista voltam a rengeteg turista között, de gyönyörű hely, érthető. Este magyar cigányok (Fehér ló, azt hiszem, ezt jelenti a nevük, de hogy eredetiben hogy hangzik, arra már nem emlékszem) zenéltek az Akropolisban, azt hiszem, kilencen voltak, nagyon profi karakterek, Kristýna lakótársa révén sikerült bejutni, nagyszerű mulatság volt mindenféle szempontból. A pultnál álltam, fizettem volna a sörömet, a koronát még nem ismerem, kotorásztam az aprók között, hogy miből mennyit kéne adnom, ezt látja egy harminc körüli srác, volt benne már kevés sör, nem sok, de kevés, s azt mondja, hogy I'll pay it, I invite you. Elfogadom persze, ugyanezen a nyelven megköszönöm, olyan ez, mint egy beginning of a beautiful friendship, meg is kérdezi, hogy where are you from, mondom, mint mindig, hogy Transylvania, aztán ha látom, hogy nem elég, kiegészítem, hogy az Romániában van, de erre most nem volt szükség, nagyot néz a srác, s azt mondja ne ba***ál, s kérdi, hogy honnan, Kolozsvárról, ő Szatmárnémetiből, itt dolgozik vagy három éve, én mit csinálok, elmondom, nagyon tetszik neki a dolog, ő is menne így mindenfelé, de nem lehet, s mutatja a jeggyűrűjét. Erről nem vitatkozunk, pedig lehetne, hogy akkor hogy is van. Persze én sem tudom, hogy hogy is van, csak szoktam róla gondolkozni néha.
Este tea, tea, tea.
Ez a hetedik október tizenharmadika, amit Zsófival együtt számolunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése