Arról, hogy miért Biciklit Gilles-nek! Watteau komédiása, Gilles, régóta kedves a számomra. Tudja a bánat, hogy miért. A bánat, persze, azért is, de mind a figura, mind pedig a hozzá fűződő viszonyom ennél valamivel összetettebb, nyilván. Sőt, olykor új, számomra is meglepő összefüggések fedik fel magukat, de ezekről talán máskor, máshol. Szóval az ötlött az eszembe, hogy kéne neki szerezni egy biciklit. Nem feltétlenül, hogy felviduljon tőle, talán csak, hogy hozzá tartozzon. De igazából azt se bánnám – bár némileg meglepne, bevallom – ha kibiciklizne vele a képből.

Arról, hogy miért shopping list Indulás előtt kaptam Orsitól egy kis bevásárlólistás noteszt, hogy leírjam bele, miket láttam. Ez tehát a napló, minden oldalán ott a SHOPPING LIST felirat, innen gépelem a bejegyzéseket, bár persze egy idő után – néhány nappal megérkezésemet követően ­– megtelt. Hál' Istennek, hogy így mondjam.

2010. november 23., kedd

Október 21, csütörtök, huszonharmadik nap

Drezda – Lipcse, kb. 10:30–19, 116,91 km, átlagsebesség 14.67 [!]

Sárgabicikli egy lipcsei sétálóutcán.
Alkalmam nyílt ezen az útvonalon megismerni a bősz német szelet, kisebb-nagyobb megszakításokkal szinte egész nap tartott az ismerkedés, no meg a Don Quijote-i harcok mélységébe is nyertem kis betekintést, bár a párhuzamot sehogy sem tudom becsületesen alátámasztani, mégis valahogy az volt az érzésem, hogy. A jómagam és az említett hős közötti hasonlóság gondolata egyébként már az útnak egy korábbi szakaszán is megfogalmazódott bennem, mindenféle széltől függetlenül, akkoriban meg is próbáltam szisztematikusan, szavakkal elmagyarázni valakinek, hogy miben is áll, nem igazán jött össze, az viszont már meglepett, hogy amikor később, a saját nyelvemen, saját magam részére, saját belső szobámban tettem kísérletet a párhuzam pontos felvázolására, ez a próbálkozásom is csődöt mondott. Dehát aki A-t mond, mondjon csődöt is, jutott eszembe édesapám bölcsessége, úgy emlékszem, éppen egy szerelmi csalódásból vigasztalódni kívánó fiatalemberrel osztotta meg, én körülbelül tizenkét éves voltam, és akkor éppen pont ott. Node a párhuzam, ha homályos is, de létezik. (Lehet, hogy el kéne olvasnom a Don Quijote-t, a pontosabb megértés érdekében.)

Piroskabátos néni biciklijét tolja a régi városháza előtt.

Egyébként tényleg volt egy csomó szélmalom, olyan modernebbik fajta, ez nyugatabbra nem ritka látvány, olykor tényleg elcsodálkoztam azon, hogy abban a hatalmas szélben hogy nem indulnak be, mint egy propeller, és repülnek el, mintegy a földtől elszakadván. Én azonban nem bizonyultam annyira stabilnak, mint amazok, a szél (amelynek persze az eddigi legkisebb átlagsebesség is betudható) nem egyszer szabályosan leszedett a bicikliről, ilyenkor kénytelen voltam tolni, hogy közben azért haladjak is egy keveset, egyszer pedig egyenesen belevitt az útmenti árokba, kicsit számomra is vicces volt, hát még a harcomat a szélvédő mögül figyelők számára! Az időjárás további következményei: pihenéskor, kajáláskor kerestem egy masszív oszlopot, és abban kapaszkodtam meg, pisiléskor pedig fokozottan figyeltem az irányra, bizony kénytelen voltam komolyan venni a contra vento non piselli! ősi apacs bölcsességet.

Chaplin, a balett-táncos. Benjinek, barátilag.
Az útvonallal viszont minden rendben volt, sikerült követni a táblákat, ami mindig különös biztonságérzetet nyújt, az Elba mentén pedig a teljesen használható bicikliútnak is örvendhettem. A megérkezés Lipcsébe viszonylag idejében történt, bár a bentlakást nem volt egyszerű megtalálni, Szabolcs fogadott, most éppen ösztöndíjas, egyébként Kolozsváron tanuló teológus srác. Először találkoztunk, de örömteli volt, vacsora előtt zuhany (a kötelező poén az előbb vacsoráznál vagy inkább zuhanyoznál? kérdésre: előbb talán zuhanyoznék, mindannyiunk érdekében), hatalmas vacsora, s vízszint.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése