Október 22, péntek, huszonnegyedik nap

Nikolaikirche, a '89-es tüntetések kiindulópontja.

A lipcsei egyetem menzája önkiszolgálós. Ennek legfontosabb hozadéka, hogy annyit tesz az ember a tányérjára egy bizonyos ételből, amennyit akar, és mennyiségtől függetlenül fizet. Ez az én esetemben annyit tesz (figyelem, az előbbi annyit tesztől különböző kifejezés), hogy telepakoltam a tányért spagettivel meg bolonyaival, a rendszer tiszteletére (kevésbé a bolonyai, sokkal inkább a lipcsei egyetem menzáján érvényben lévő önkiszolgálós rendszerére). Egyébként amióta úton vagyok – és ezt vendégfogadóim tudják a legjobban, talán meg is jegyezték meguknak – a gyomrom befogadóképessége végtelen, minden egyes étkezésnél szomorúan konstatálom, hogy nem érzékelem, hol a határ, nincs határ, el vagyok veszve, azt hiszem.

Talpnyomok ugyanazon a téren, ugyanazon történet emlékére.

Aztán néhány órát a Zeitgeschichtliches Forumban töltöttem, kicsit Terror háza-szerű hely, csak nem annyira nyomi, például egy egész emeletet – ami azért sok, mert összesen kettő van – a DDR humorának szenteltek, nevetett rajta mind, aki értette, azaz a többiek. A Fórum tehát a posztbelikus Németországot, a Berlini fal történetét, a forradalmat mutatja be egészen gazdagon, egyébként ingyen. A korabeli tárgyak mellett (bélyegtől rendőrségi dubáig minden volt) a zenei élet meghatározó előadóit is meg lehet hallgatni, így találtam rá például Nina Hagenre, akiről majdnem először hallottam, de mégsem, mert a budapesti vasárnap reggelen (amiről már beszámoltam, s lám, mint annyi minden más, ez is kimaradt belőle) a templomba menet Gergővel az autóban őt hallgattuk, megjegyezte, hogy némileg meglepte az idős hölgy, aki egyébként legendás punkzenész, új lemeze, amely kizárólag keresztény beütésű számokat tartalmaz.

Bach a talapzaton, a Tamás-templom előtt...

Este motettás istentiszteleten vettünk részt a Tamás-templomban, ahol ez az egész dolog Bach fejéből kipattant, és persze meg is valósult, ha pedig az időjárási viszonyok kedvezőek, meg a napszak is olyan, hogy jó helyről érkezik a fény, ott sugárzik a nagy orgonista meg karmester nem kevésbé nagy ábrázatja az egyik festett üvegablak közepén. Nagy élmény volt, egészen felemelő, szinte megbocsátottam, hogy mindennek csak belépti díj fejében lehettem részese.

...és Bach a biciklin, valamelyik téren.

Auerbachs Keller, ide vezette először Mefisztó Faustot. 

Később azt a bazinagy emlékművet néztük meg, ami annak emlékére lett oda, hogy Napóleont legyőzték a népek. Sajnos a "bazinagy" melléknévvel minden számomra megmutatkozott részletét és tulajdonságát elmondtam, többet tehát nem tudok róla, ennyit enged látni a perspektíva, meg főleg, hogy töksötét volt, s a világítás elmaradt. Egy másik dolog, ami hatalmas volt, talán Közép-Kelet-Európa délnyugati részének legnagyobbja, az a vonatállomás. Igen impozáns épület, be is vásároltunk benne (mert áruház is működik ott), talán tejet az esti kakaóhoz, de lehet, hogy az volt már otthon, ez esetben valami mást, mindenesetre ha a nap le is ment, elmúlni nem múlt el kakaó nélkül, ezt jelenidőben egyre ritkábban mondhatom el, ígyhát ha alkalmam adódik rá – mint például most – örömmel írom le, még ha csupán retrospektíve is.

És itt sörözött Goethe, legalábbis azt mondják.

S ha ti magatok is szívesen retrospektivizálnátok egy kicsit, itt megtehetitek, az okot a korábban bejegyzett napokhoz újonnan csatolt néhány fotó szolgáltatja, meg egy számomra elég fontos link, ami – a blog műfaji követelményeinek ismét elletmondva – nemrég került bele a tizennegyedik nap leírásába, Mahler tiszteletére.